Ezzel a politikailag teljesen korrekt, és talán újra aktuálissá váló szösszenettel mutatom ma be azt a helyzetet, ami itt van: itt (legalábbis részben) megvalósult valamennyi internacionalista világifjúsági látnok terve. 

Mert ugye otthon is vannak azért cserediákok, vendéghallgatók, meg külfik általában, hiszen a TTK külügyi élete eléggé mozgalmas; ez ami itt folyik az talán túlzás.  Szerintem a tegnapelőtt fészbúkon megalapított emigráns kormányom (amiben mindenki miniszterelnök!) itt simán megszervezhetne egy majdnem teljes ENSZ közgyűlést az ebédlőben:

Eleve itt vagyok ugye én. Nem vagyok valami német, mégis itt tanulok. Nem tudok németül, ezért angolul beszélek; ez jó azoknak akik szintén nem németek (kínaiak, japánok, koreaiak, indiaiak, na meg a britek).  Vannak olaszok is, azokkal olaszul beszélek, mer az jó. Aztán visszajövök a kollégiumba, ahol számos német mellett csak az emeletünkön van egy tajvani, egy azeri, meg még valaki akit nem tudom, honnan jött.  Elég zsongásból, menjünk el este iszogatni: ott kiegészítésképpen görögök, örmények, és arabok jelennek meg gyorsan és nagy számban.

Ugyanakkor tudni akarok németül, ezért oktondi módon elmentem a megfelelő tanszékre, hogy tanítsanak. Na ott vannak aztán tényleg mindenhonnan: a fentieken kívül a brazil, a francia, a nepáli, a cseh, a lengyel, az iráni, a litván, a spanyol, a dán, és persze a török nemzet mind-mind jelen vannak.

Már csak az orosz hússaláta hiányzik!